Budapesti városnézés - Budapesti Hajós Városnézés

Budapesti Városnézés
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   

Panoráma és hajózás túra Budapesten

Budapest hajózásA program első állomása a Budai Vár, ahol egy rövid séta során a - Királyi Palota, a Várszínház, a Széchenyi Könyvtár és a Sándor Palota érintésével - gyönyörködhetnek Budapest csodálatos panorámájában. (A Várnegyed e részének megtekintése nem szerepel az 1. számú városnéző túrában).
A várséta után siklóval ereszkedünk le a Clark Ádám térre, ahonnan a Lánchídon, Európa legrégibb függőhídján sétálunk át a pesti oldalra. A hajóállomáshoz érve 1 órás dunai hajókázás következik (az ár tartalmaz egy üdítőitalt is). A program a kikötőben, a városközpontban ér véget.

Indulási időpontok:
Május-Szeptember: szerda, csütörtök, péntek, szombat 14.30
November-Március: nincs túra

Időtartam: 3 óra

Ár:
Felnőtt: 34 EUR
Gyerekár: 16 EUR
A megadott ár tartalmazza a „pick up” szolgáltatást is, azaz a program kezdete előtt 30 perccel – igény szerint – elmegyünk vendégeinkért Budapest közigazgatási területén belül az Ön által megjelölt helyre.

Kapcsolat & Foglalás
Amennyiben fenti túránk felkeltette érdeklődését, vagy kérdése lenne, keressen minket a következő e-mail címen:: info@sightseeingtoursbudapest.com.

Budapest Városnézés
Városnézés Budapest